Cím nélkül egyelőre...
Arthur 2007.02.02. 14:58
Hát, még nem adtam neki címet, de minimum 12-es korhatárral kéne ellátni.. Na nem számít. Gyenge idegzetűek inkább hagyják ki, mert van benne egy megrázó jelenet is.. De aztán nem történik semmi vészes ;)
Látszólag békés volt minden. A nap átsütött egy fehér virágon, ami félig be volt csukódva. Egy kis test árnyéka látszott a szirmokon. Akárki is volt a virágban, biztos, hogy aludt, mert feküdt. És alig mozgott. Egyszer csak felült, nagyot nyújtózkodott, majd négykézláb a virág széle felé mászott. Valahogy le akart jutni. Felmászott az egyik virágsziromra, és körbenézett. Arthur volt az. Sóhajtott, majd igyekezett lemászni, de a virágszirom letört alatta, és vagy 100 métert zuhant, mire földet ért. Apró teste tompa puffanással ért földet, és Arthur másodpercekig mozdulatlanul, a félelemtől dermedten feküdt. Majd gyorsan felugrott, és leporolta magát. Nem tört el semmije, csak kicsit megütötte magát, és megijedt. Elindult vissza egy kitaposott úton a hatalmas fűszálak között. Lassan sétált, nem gondolt arra, hogy esetleg figyelheti őt valaki, vagy valakik.. Félúton járhatott, amikor mozgást látott a fűszálak között. Megállt, és figyelt. Majd hirtelen négy hatalmas markoláb állta útját, kivont karddal indultak a fiú felé. De Arthur se állt tétlenül, előkapta a kardját, és rögtön rájuk rontott. Kettőt sikeresen legyőzött, de kettő még mindig volt, és már fogyott az ereje. Rárontott a harmadikra, és levágta a fél karját. De ez nem akadályozta meg a markolábot abban, hogy támadjon. Rá akart csapni Arthurra, de a fiú félre ugrott, így a kard kettétört egy sziklán. Arthur felugrott, és lecsapta a markoláb fejét. Már csak egy maradt. Arthur felé indult, kardját felemelve, de nem számított arra, hogy a markoláb kihasználja, hogy a mellkasát a ruhán kívül semmi sem védi. Kardját Arthur mellkasába szúrta, majd kihúzta. Az apró villangó ruhája azonnal vörös lett a vértől, de ez nem állította meg. A markolábra rontott, és középen kettészelte. Majd összerogyott, és apró testét elborította a vér.. Amikor magához tért, mintha egy növény belsejében lett volna. Egy puha, száraz virágszirmokból összeállított ágyon feküdt, és nem volt egyedül. Valaki levette az ingét, és bekötötte a mellkasát, ami már nem vérzett. Arthur megpróbált megmozdulni, de ebben a pillanatban erős fájdalom hasított a testébe, ezért inkább nyugton maradt. Behunyta a szemét. Hirtelen érezte, hogy karok fonódnak a testére, és valaki óvatosan átöleli. Kinyitotta a szemét. Holdviola volt az, és valamiért sírt. Arthur a lányhoz bújt, és átölelte a derekát. Holdviola beletúrt Arthur hajába, és a fiú fejét ráhajtotta a vállára. Arthur nem is bánta, hogy így történt. Nagy levegőt vett, mélyen beszívta a lány enyhe virágillatát. Néhány végtelennek tűnő másodperc múlva Arthur kétségbeesetten sírni kezdett. Holdviola gyorsan elengedte a fiút, aki elfeküdt az ágyon. Szemeiben könnyek csillogtak a fájdalomtól. Holdviola letörölte a könnyeket, majd megcsókolta a fiút. Szinte érezte Arthur fájdalmát, és nem bírta nézni, ahogy szenved. Arthur Holdviola fejére tette a kezét, és közelebb húzta magához a lányt, majd ő is megcsókolta. Holdviola érezte a fiú forró leheletét az arcán. Az egész teste tűzforró volt.. Arthur visszadőlt az ágyra, és behunyta a szemét. Nagyon rosszul nézett ki, sápadt volt, és nyöszörgött. Holdviola arcán könnyek folytak végig. Ezt nem bírja nézni.. Felállt, és egy asztalhoz sétált. Ott volt valami fecskendőféle, meg egy kézzel írt üzenet. A lapon ez állt: ’Csak akkor használd, ha egyikőtök sem bírja már tovább’ Fogta a fecskendőt, és visszasétált az ágyhoz. -Arthur.. –mondta a könnyeivel küszködve. –Bírod még..? A kisfiú megrázta a fejét. Könnyek folytak végig az arcán. –De.. mi az ott nálad? –kérdezte. -Ez.. valami, amitől semmit sem fogsz érezni. –Holdviolán látszott, hogy a legszívesebben eldobná a fecskendőt. –De látni, mozogni, gondolkodni sem tudsz csak.. csak itt leszel. Nem fogsz érezni semmit, soha többé.. –Holdviola sírva fakadt. –Biztos vagy benne hogy akarod... ? Arthur megrázta a fejét. –Nem.. nem akarom. Inkább szenvedek.. Holdviola lehajította a fecskendőt, és magához ölelte Arthurt. –Jajj.. olyan bátor vagy! Én kis hősöm! Arthur halványan elmosolyodott. –Tudod, már nem is fáj annyira.. -Nem? –Holdviola Arthur szemeibe nézett. –Tényleg..? -Igen. –Arthur bólogatott. –Már nem olyan rossz. Kicsit jobban vagyok.. -De hát mitől? –Holdviola értetlenül nézett. –Nem kaptál semmit.. -De igen.. –Arthur felült. –Szeretetet. Tőled.. -De hát az nem.. –Holdviola nem tudta, mit mondjon. -De segített! –Arthur magához ölelte Holdviolát. –Sokkal többet, mint bármi más. Holdviola elmosolyodott, és megcsókolta Arthurt. –Nagyon erős vagy. És bátor. -Ugyan –Arthur elpirult –Nélküled meghaltam volna. -Dehogy is.. –Holdviola mondani akart valamit, de Arthur hirtelen megcsókolta. Annyira hosszan, hogy az szinte már fájt. Aztán visszafeküdt az ágyra. -Vedd le a kötést. –mondta Holdviolának, és mosolygott. A lány levette a kötést. A sebnek már nyoma sem volt. -De hát hogy?.. –kérdezte döbbenten Holdviola. -Akaratodon kívül tetted. –nevetett Arthur. –Te gyógyítottál meg. -Akkor életben maradsz...? –kérdezte a lány. -Igen. –bólintott Arthur. –És a tiéd, örökre.. Szeretlek. -Én is téged! –Holdviola átölelte és megcsókolta Arthurt –Drága kis hősöm.. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Archibald lépett be a szobába. -Jobban van? –kérdezte, majd Arthurra nézett, Holdviolára, és a földön heverő fecskendőre. –Nem kellett a gyógyszer? -Nem. –Holdviola mosolygott. –Meggyógyult. -Remek. –Archibald felvette a fecskendőt, és kidobta egy szemetesnek használt vödörszerűségbe. –Remélem, nem zavartam meg semmit, de most már megyek is. Jobbulást kis unokám –mosolygott Arthurra, és kiment. Holdviola és Arthur egymásra néztek, majd nevettek. Aztán Holdviola Arthur mellé feküdt, és óvatosan átölelte. –Olyan édes kisfiú vagy.. –mondta, és felborzolta Arthur haját, majd megcsókolta a fiút. Arthur odasimult Holdviolához, és elaludt, ami nem is volt csoda, mert nagyon kimerült. Holdviola rámosolygott a fiúra, majd ő is behunyta a szemét, és hallgatta a fiú szívének dobogását. És érezte is. Aztán lassan ő is elaludt...
|