|
Gyémántok a Napból...
Arthur 2007.01.17. 19:29
 Szép, szerelmes történet, főszerepben Arthur és Holdviola :)
Szintén Arthur könyvéből..
Cím: Gyémántok a Napból (a szerelmes szó többet ér a kincseknél).
Süt a nap. Nyár van, gyönyörű az idő. Kívánhatnánk ennél többet? A levegő virágok mézédes illatától terhes. Ez felébreszti a szívben élő legvadabb vágyakat is.
Arthur néhány földre hullott virágszirmon feküdt a birodalom egy csendes pontján, és a távolról odahallatszó furulyaszót hallgatta. Tetszett neki. Karjait összefonta a feje alatt.
-Nem is rossz villangóként élni-gondolta Arthur. -Sőt, jó. Boldog vagyok itt. Örülök, hogy idekerültem.
Csendes merengéséből víg, szépen zengő énekszó térítette magához.
-Ne adj nekem gyémántokat, gyöngyöket, csak mond el nekem, rózsaszálam, ha szeretsz! –énekelte valaki.
Holdviola volt az. Mosolyogva odasétált Arthurhoz, és leült mellé.
-Szervusz. -mondta Holdviola. –Szép napunk van, nem?
-De. –felelte Arthur, és felült. –Hogy vagy? -Köszönöm, jól –Holdviola továbbra is mosolygott. –Ma este lesz egy kis ünnepség. Zene, jó hangulat, meg minden. Van kedved eljönni? Mehetnénk együtt, és akkor már lenne is párom..
-Ő, hogyne, persze. –Arthur zavarban volt. –Veled, izé, bármikor szívesen megyek. Ja, ő, nagyon szép vagy ma is, mint mindig.
-Köszönöm. –mondta Holdviola. –Este nyolckor várlak a főtéren a szökőkútnál. –adott egy puszit Arthurnak. –Viszlát este, én kis Hősöm.
-Szia. –Arthur elpirult, de viszonozta a puszit. Majd amikor Holdviola távozott, visszafeküdt a virágszirmokra. Nagyon boldog volt.
Végül elérkezett az este. Arthur a megbeszélt helyen állt, egy szép virággal a kezében.
Holdviola nemsokára megérkezett. Megszokott barna öltözéke helyett most pipacspiros, mélyen kivágott felsőt, és ugyanilyen színű szoknyát viselt, amely le sem ért egészen a térdéig.
-Szia én kis Hősöm. –köszöntötte Arthurt, és megpuszilta.
-Szia. –Arthur viszonozta a puszit, majd átnyújtotta Holdviolának a virágot.
-Oh, köszönöm szépen. –Holdviola mosolyogva beletűzte vörös hajába a virágot.
-Nincs mit. –mondta Arthur. –Gyönyörű vagy.
Holdviola mosolygott. –Gyere, te kis Hős. –mondta Arthurnak, s elsétáltak az ünnepség színhelyére.
Vidám zene szólt. Furulya, lant és dobok.
Arthur épp epernektárt ivott. Holdviola ott állt mellette, vidáman beszélgettek. Majd Arthur letette a poharát.
-Szabad egy táncra, hölgyem? –kérdezte.
-Igen. –válaszolta Holdviola.
Sokáig táncoltak, majd kimentek sétálni. A Hold ezüstös derengésbe vont mindent. Valódi tündérmesébe illő volt a birodalom.
-Milyen békés és szép minden. –mondta Arthur.
-Igen.. –sóhajtott Holdviola.
-Sosem gondoltam, hogy létezik ez a csodás világ. –mondta Arthur. –Olyan jó itt élni.
Holdviola mosolygott. Leültek egy padra. Arthur felnézett az égre.
-Eszembe jutott erről egy ír legenda. –mondta aztán a fiú. –A tündérkirály, és a halandó nő, akibe szerelmes volt.
-Ezt én is ismerem. –mondta Holdviola.
Arthur elmosolyodott, majd énekelni kezdett.
-Gyémántokat vettem el a Napból, nem kellettek neked. Lábad elé, Hold sírta gyöngyök, miket leteszek. A tenger mélyére szálltam, szívéből téptem ki zafírokat, nem fogadtad el ezeket.
-Milyen szép hangod van. –mondta Holdviola.
-Köszönöm. –Arthur mosolygott, majd megfogta Holdviola kezét. –Mondanom kell valamit.
-Hát akkor mond. –Holdviola Arthur szemébe nézett.
-Nekem nincsenek gyöngyeim, drágaköveim, amiket eléd rakhatnák. –mondta Arthur. –De nem is baj, a szó többet ér. A helyzet az, mint a legendában. Csak itt én lennék a halandó. Ha az lennék, de mégsem vagyok az. Mindegy. Figyelj, Holdviola, én szeretlek. Amióta ide jöttem, napról napra, egyre jobban.
-Oh, Arthur.. –Holdviola felsóhajtott. –A helyzet az, hogy én is így érzek. Szeretlek, mióta itt vagy. Ha lehet egy kérésem, majd légy a férjem. Tudod, hogy nemsokára én leszek majd a királynő. Anya és apa idősek már. S te vagy az, akit szeretek, s a szíved tiszta és igaz. Leszel a férjem?
-Boldogan. –mondta Arthur. –Szeretlek. –És megcsókolta Holdviolát.
-Én is téged. –Holdviola viszonozta a csókot. –A halálon is túl. Életem vége után is.
-És én ugyanúgy. A szerelem túléli az elmúlást. –mondta Arthur, és magához ölelte Holdviolát.
Az ezüst fényben a Hold volt a tanújuk. Az esküt soha nem szegték meg. Szerelmük túlélt mindent, tart még ma is, s a halál után is lángolni fog..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
