A tündérek mágiagyakorlata - I. rész


Ez egy nagyon nehéz téma, nagyjából olyan beszélni róla, mintha azt akarnám elmagyarázni, hogyan kell jó zenét írni. Elég keveset tudok a témáról, de legalább azt megpróbálom érthetően elmondani.
Amit most leírok, az csak egy a tündérek által használt sok-sok módszer közül. Azt hiszem néhány találó kifejezést át fogok venni szerepjátékokból, mivel eddig nem találtam rájuk jobbat. Ezeket előre tisztázom, hogy mindenkinek ugyanazt jelentsék.
- statikus valóság
- rítus: olyan cselekvés, mely segíti a beleélést a mágiahasználat közben (zene, tánc, harcművészet stb.)
- bárdmágia: nem csak szerepjátékokban, hanem valóságban is létező mágiafajta. Az előadó a mű jelentéstartalmát beleszövi a valóságba, így az hatással van másokra is.

A mágiahasználat minden módjának az a lényege, hogy megváltoztatjuk a statikus valóságot.
- Ha úgy képzeljük el, mint teret, akkor meghajlíthatjuk.
- Ha úgy, mint a Mátrixot, átprogramozhatjuk.
- Ha hangok összességeként, beleénekelhetjük a saját dallamunkat.
- Ha térhálóként (energiahálóként) amelynek minden pontja közvetlen vagy közvetett kapcsolatban van egymással, akkor elindíthatjuk valamelyik pontján a saját akaratunk rezgéseit.
- Amit én szeretnék bemutatni, arra a legjobb szó a 'szövés'. Ez nagyon durván leegyszerűsítve a következőképpen néz ki: a valóság ez esetben szövet vagy szálak formájában jelenik meg. Lehet egy befejezetlen szövetdarab is, melyben a múlt és a jelen már készen van, de a jövő számtalan szál, amiből folytatni fogjuk. Magam részéről (az idő relativitása miatt) jobban szeretek vagy szálak, vagy teljes egészében szövet formájában gondolni rá.
A módszer tehát rendkívül egyszerű: vesszük ezeket a szálakat és beleszőjük a valóságba, amit akarunk. Nézzük most a bárdmágiát ebből a szempontból.
Adottak a valóság szálai és adott egy dal, vers vagy más költemény. Az egyszerűbb változat az, hogy a bárd beleszövi az általa előadott költemény mondanivalóját a valóságba, így az hatással van másokra is.
Van egy másik lehetőség is: ha a mágia életre hívója nem a saját művéből dolgozik és nem is ő adja elő. Ez valamivel bonyolultabb. Itt adott a költemény, azáltal, hogy valaki előadja, egy mintát hoz létre a valóságszövetben, de ez csak egy lehetőség.
Szemléletes példával élve nézzük úgy a valóságot, mint egy szőnyeget. Így kétféle mintája lehet: olyan, amit a felszínére festenek és olyan, amit belecsomóznak.
Az én rendszeremben minden műalkotás festett minta. Benne van a lehetőség, hogy valakit megfog és belecsomózza a szövetbe. A csomózott minta nem ugyanolyan lesz, mint a festett, de benne van az is, hiszen abból indult ki. Az eredeti festett minta természetesen megmarad és mindig látható lesz a szőnyeg felszínén, így újabb csomózott mintákhoz nyújt lehetőséget (ihletet).
Nézzünk egy konkrét példát: egy embert szeretnék gyógyítani ezzel a módszerrel. Van egy zeném hozzá: ez egy festett minta, amelyről úgy gondolom, hogy könnyen átformálhatom a célnak megfelelően. Van egy energiarendszere (aurája) a gyógyítandó személynek, ami csomózott minta a szövetben. A festett mintából csomózottat szövök, és ezt beleszövöm az alany aurájába.
Így természetesen nem mindegy, hogy milyen a kiinduló minta, hiszen anyagként felhasználom. Minden alkotással ki szeretne fejezni valamit a művész, de mivel mindenki saját valósággal rendelkezik, ritkán fordul elő, hogy két ember számára ugyanazt jelentse. Nem is az a lényeg, hogy az alkotó érzéseit próbáljuk lemásolni. Az a szempont, hogy számunkra mi a mondanivalója. Vannak különböző nehézségi fokú minták. Minél nyilvánvalóbb a mű lényege, annál könnyebb formázni.
Pl.: zene esetében a szólamok számától, bonyolultságától, összefonódásuktól és harmóniájuktól függ, hogy mennyire könnyű velük dolgozni. Tapasztalatom szerint azokból lehet a legerősebb mágiát életre kelteni, amelyekben a művész mély és összetett érzelmeket fogalmazott meg. Ezeknek bonyolultabb a mintája, nehezebb átformálni, de megéri! A komolyzene ebből a szempontból igazi kihívásokat tartogat. Biztos vagyok benne, hogy zenén és prózán kívül más művészeti alkotásokat is fel lehet használni kiinduló mintaként, bár ezeket még nem próbáltam.

Most felvetődik az az igen ésszerű kérdés, hogy ez nagyon szép, de mire jó?
A válasz egyszerű is meg nem is. Tulajdonképpen bármire. Ugyanúgy közvetíti ez a módszer az akaratunkat, vágyainkat, mint bármelyik másik.
Más szempontból a mágiának ez a módja összeköti a tündérek világát a statikus valósággal és egyensúlyt teremt köztük. Egyfajta szimbiózist hoz létre: egyik sem létezhet a másik nélkül. Sokszor elhangzik a mesékben, hogy az emberek éltetik a tündéreket az által, hogy hisznek a létezésükben, de ritkán gondolunk azzal, hogy minden dolognak van ellenpárja is, hogy egyensúlyban maradjon. Ennek megfelelően a tündérek is éltetik valahogy az embereket.
Az emberek kreativitása, fantáziája olyan a tündérek számára, mint a lelki táplálék, mint nekünk az életenergia. Magukba olvasztják és átformálva adják vissza a világnak. Életöröm, életerő, új álmok és vágyak forrása az egész világ számára. Olyan ez, mint a levegő körforgása: mi belélegezzük és szén dioxiddal keverve fújjuk ki, ami éltető a növényeknek; és ők oxigént adnak vissza nekünk. Másik hasonlattal élve egy szobrász hiába álmodik meg egy gyönyörű formát, ha nincs kő, amiből kifaraghatná. A fantázia, az alkotóképesség az ember sajátja, de tündérek hozzák létre a követ, az alapanyagot, amiből újat lehet létrehozni. Képzeljük el, hogy milyen lenne a világok, álmok, vágyak, remények, fantázia, művészet nélkül.

Idézet: Clive Baker: A Korbács
"Pusztaság volt és Cal por volt a pusztaságban: álmai, reményei mind por volt a pusztaságban és mindent irgalmatlan szél kergetett maga előtt.
Mielőtt Cal meggyógyította volna Urielt, az angyal megfertőzte őt. Cal megérezte a szellem magányát és sivárságát, agyát elragadta az űr és sorsára hagyta a semmiben. Cal eltévedt. Élete sivataggá vált: tűz-, hó- és homoksivataggá. Sivataggá vált minden és Cal ott fog bolyongani, míg össze nem roppan a semmiben."

"És a por egyre csak kavargott.
Cal néha mintha hangokat hallott volna szélben, nagyon távoli hangokat. De amilyen hirtelen jöttek, ugyanolyan hirtelen el is hallgattak és újra magára hagyták Calt.
Jobb is így, gondolta Cal, mert ha van valami a pusztaság mögött és a hangok odacsalogatják őt, a visszatérés csak fájdalmat okozna. A fájdalomból pedig Cal inkább nem kért. Annál is kevésbé, mert annak a másik helynek a lakói egyszer úgyis idejönnek majd hozzá. Elfonnyadnak és meghalnak és ők is por lesznek a pusztaságban. Ez a dolgok rendje; mindig is ez volt és mindig is ez lesz.
A végén minden porrá lesz."

Ki szeretne így élni? Értelmetlen és semmi öröm nincs benne. Mindenki erre törekszik a világon: valami mást megtapasztalni, mint az anyag és a test. Vannak néhányan akik azt állítják, hogy őket csak a fizikai valóság érdekli, közben pedig titokban, vagy tudat alatt keserűen irigykednek a többiekre (akik sokkal jobban érzik magukat a bőrükben). Sokan drogokhoz fordulnak segítségért, mert keresnek valamit, amiről maguk sem tudják, hogy mi az. Különben is: minek volnának érzéseink és kreativitásunk, ha nem azért, hogy használjuk? Sokan nagyon borúlátóak és azt mondják, hogy a tündérek világa a végéhez közeledik. Én azonban azt tapasztaltam, hogy az emberek egyik korban sem lettek se jobbak, se rosszabbak, a történelem ismétli önmagát, csak a színpadkép változik.
Az emberek most is álmodnak. Nézzünk csak olyan könyveket, mint a Gyűrűk Ura vagy a Harry Potter, és olyan filmeket, mint a Csillagok Háborúja vagy a Mátrix. Megoszlanak a vélemények velük kapcsolatban, lehet róluk vitatkozni, de az tény, hogy hatalmas tömeg fantáziáját mozgatják meg. Amíg emberek képesek ilyeneket megálmodni, nem aggódom.
Másfelől persze az is tény, hogy a technika fejlődésével olyan eszközök kerültek a kezünkbe, amivel elpusztíthatjuk a világunkat, ha nem vagyunk elég körültekintőek! Az, hogy lényegesen kisebb érintetlen természet van, mint néhány száz éve, nyilván nem kedvez a tündéreknek, akiknek az az élőhelye. De ez már a környezetvédelem témakörébe tartozik, amibe most nem szeretnék belefolyni.

Itt következzen néhány idézet, amelyekkel mindezt megpróbálom közelebb hozni.
Győrfi András: Bóbita
"- Mégis boszorkány vagy?
- Tündér!
A férfi hátrahőkölt.
- Afféle erdei népség, aki gyereket lop, s eltévedt utazót láncol magához évszázadnyi időre?
- Olyasféle. De ne félj, csak játszani akarok veled egy kicsit. Játszanod márpedig kell, mert nélkülem nem jutsz ki az erdőből. De ha jászol velem, megjutalmazlak.
- Mivel? Bolondok aranyával, röpke násszal? - a férfi hangja keserűen csengett.
- Gyere, játszd a játékomat, s cserébe visszaadom az életkedvedet.
- De miért én?
- Mert senkiből nem táplálkozott még ily erővel a Csillogás, s ami még fontosabb, senki halandó nem látta már jó ideje a Csillogás örvényét maga körül.
- Csillogás?
- Az álmok�
- Afféle mágia hát?
- A lélek bűbájossága. Játssz velem és te magad is megtapasztalod.
- S ha nem?
- Akkor amúgy is elbuksz és halálodig olyan leszel, mint egy kiürült héj, nem érzed majd többé az Életet."

Forrás: www.wicca.hu